2013. november 5., kedd

Union Lemon Grapefruit


Tesztelés időpontja:

2013. október 18., Tallinn (dobozos)

Amikor nyáron Magyarországon jártunk, bevásároltam új sörökből, amennyire lehetett. Némelyiket már otthon leteszteltem, de maradt azért még Tallinnra is belőle (s még van is). A magam részéről a Union névvel nem találkoztam korábban (legalábbis sör kapcsán nem), így először egy kis nyomozással nyitottam... Hamar kiderült, hogy a Union egy szlovén főzde, s úgy tűnik szállítanak néhány nagy élelmiszerláncnak odahaza is... Emellett a sör mellett még van számos a polcon, ez volt az első, amit megkóstoltam.

Sajnos a honlapjuk információtartalma elég csekély a tesztalannyal kapcsolatban, de legalább a történetükről és a külkapcsolatokról bőven lehet olvasni. Én azt gondoltam, hogy viszonylag fiatal cégről lehet szó, de nem: az elődök már 1864-ben megalakultak, s a Union első említése 1904-ből való, tehát patinás céggel állunk szemben. 1991 óta a tőzsdén vannak, s földrajzilag Ljubljanához, a fővároshoz köthetők. Ennyi most legyen is elég, nézzük a sört.



Érdekes párosítás van az ízesítésben: citrom és grapefruit egyben. Mondjuk hajlom rá, hogy ha nem is tünetik fel többnyire, a grapefruit-os sörök többsége tartalmaz némi citromsűrítményt is az egyszerűség és az olcsóság kedvéért. Nem tudom, hogy mi volt a vezérfonal a Union esetében, mindenesetre a végeredmény felülmúlta a várakozásaimat. Ez a szegmens (radlerek, s egyéb ízesített könnyű sörök) tele van új versenyzőkkel mostanság, s tisztelet a kivételnek, a többség célja a nyári nagy melegben jelentkező kereslet meglovagolása minél olcsóbban, s nem feltétlen cél a minőségi termék előállítása.

Nem tudom (tényleg nem...), mi volt a fő cél a Union esetében, de sikerült egy egész jó kompromisszumra megérkezni. Az alkoholtartalma némileg magasabb, mint a 2 %-os átlag ebben a kategóriában, 2,6-ra sikerült feltornászni. Érdekes módon nem üdítőital jellege van a dolognak, érződik, hogy alkohol is van benne. Az íze nem mesterséges (valószínűleg kevesebb benne az édesítőszer...), s majdhogynem gyümölcsös íze van neki, kellemes grapefruit aromával. Kinézetre opálos (inkább sárgás), habja pedig nem sok van.

Részemről ajánlott, de azért a sör jelleget ne kérjen rajta számon senki...

Megjelenés 6
Íz 5
Aroma és jellegzetességek   6
Összhatás 11
Összesen 28

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése