2012. március 22., csütörtök

Forto Dvaras (Vilnius, Litvánia)

Forrás: Tripadvisor
Látogatás időpontja:

2012. február 8., Vilnius

Ez volt a második hely, amit Vilniusban meglátogattam, ezúttal nem egyedül, kellemes nemzetközi társaságban. Ez az étterem már közelebb fekszik a városközponthoz, sőt mondhatjuk, hogy konkrétan ott van. A környezetét sajnos nem sikerült különösebben felmérnem, mert egyrészt nagyon sötét volt, másrészt meg olyan hideg volt, hogy igyekeztünk minden kint töltött percet kerülni, és minél gyorsabban meleg helyre jutni...

Forrás: GoGlocal
A Forto Dvaras tulajdonképpen egy étteremlánc, és nem csak Vilniusban vannak éttermeik, az ország nagyobb városaiban is képviseltetik magukat. Belépve a dolog kicsit zeg-zugos, mi lementünk az alagsorba. Volt foglalva számunkra egy asztal egy külön benyílóban, hangulatos pincehelyiségbe csöppentünk.... Aznap estére eltökéltem, hogy meg fogom kósolni a "Zeppelint", ez a litván konyha egyik különlegessége. Nem tudom, hogy mennyire litván egyébként (már a név sem...), de mindjárt utánajárok.

Nos, a helyzet az, hogy ez valóban helyi étel. Bár igazából nem csak Litvániában elterjedt, hanem Észak-Lengyelországban is. Kicsit a knédlihez hasonlító gombóc, legalábbis a tésztája. A formája azonban a híres Zeppelin léghajóra hajaz, valamint ez meg is van töltve. Többnyire vagdalthús van benne, de elképzelhető túrós (cottage cheese inkább) és gombás is. A tálalás előtt kaphat sokféle leöntést, így rengeteg féle verzió létezik. A litván étlapokon (ha angol nincs...), Didžkukuliai vagy  Cepelinai néven lehet vele összefutni...



Forrás: Vilnius Tourism
De térjünk vissza a helyhez magához. Az a Forto Dvaras, ahol én jártam, a Pilies utcában van, pontos elérhetőségek alant. Kívülről az épület patinásnak tűnik, s a belépéskori első benyomásokról fentebb már szót ejtettem. Első nekifutásra természetesen italt rendeltünk, s meglepetésemre mindenki sört kér, nem csak én. Először egy barna sörrel kötöttem közelebbről barátságot...

Švyturys Baltijos

A Švyturys Baltijos egy átlagos erősségű (5.8%) barna sör, hagyományosan jelen van a Švyturys portfólióban, immáron 1965 óta. Egyes kutatók szerint ez a "márciusi" sör egyenesen 1784-ig követhető vissza, ugyanis a színe és íze egészen hasonlatos ahhoz, amit akkortájt a cég alapítója, a német Reincke úr ajánlott a lelkes fogyasztóknak. Hogy ezt az állítást mire alapozzák, gőzöm sincs, de az mindenesetre tény, hogy a Baltijos már nyert bronzérmet világversenyen, egész pontosan a World Beer Cup rendezvényen. S ha ez nem volna elég annak bizonyítására, hogy érdemes ezt a sört megkóstolni, akkor elmondom azt is, hogy Grand Golden Medal díjat kapott a nemzetközi Siberian Fair versenyen, amiről én még sajnos nem hallottam túl sokat.

A sör színe és íze elsőre nem kimondottan különleges, inkább az átlagosakhoz soroltam az első kortyok után. A színe mélybarna és a vöröses borostyán között táncol valahol, de abban a világításban, ahol ezt vizsgálgattam, messzemenően azért ezt nem tudnám bizton megítélni. A Švyturys Baltijos ízében olykor azért előjöttek szép dolgok (volt alkalmam kóstolgatni, mert a levesre viszonylag sokat kellett várni...), néha tejkaramellát és csokoládét is éreztem, a véleményem kezdett megváltozni. Kicsit megbántam, hogy bevezetésnek kértem, bizony jól ment volna egy desszerthez is.

Megjelenés 8
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás 15
Összesen 38
Régi értékelés szerint 7,6

Miután az italrendeléssel megvoltunk, a barátságos és angolul is jól beszélő személyzetnek hála rátérhettünk az étlap tanulmányozására. Az étlap jó részét tradicionális litván ételek viszik, de azért lehet találni nemzetközi viszonylatban kommersz étkeket is. Nálam ez utóbbi semmiképpen sem volt opció, ilyen dolgokat bármikor lehet enni, s mint már említettem, mindenképp egy zeppelinre vágytam.

Előtte azonban kértem egy levest, aminek szép neve volt, úgy hívták, hogy Tyrsriubé duonos kubilélyje su vištienia ar grybais. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy fognak egy köménymagos barna cipót, amit megtöltenek egy sűrű tejszínes gombakrémlevessel, amelyben ráadásul csirkehús is van. Tettek bele némi zöldfűszert és zöldséget is, a végeredmény egész ízletes leves lett...

Második fogásként nem hagytam magam eltántorítani semmiféle csábítás által (volt néhány kísértő fénykép az étlapon...), és a bő zeppelin kínálatból végül a hagymás tejfölös szósz mellett tettem le a garast. Az állaga a "gombócnak" kissé a lágy szilvásgombóc tésztájára hasonlít, de ez természetesen sós. Ennek ellenére érezni édeskést ízt is, valószínűleg a felhasznált krumpli édesebb volt az átlagnál. Finom volt, jó volt, de igazából nem egy olyan különlegesség, amely felemelt volna a magasságokba...


Mivel a söröm erősen fogytán volt már a zeppelin előtt, kénytelen voltam kérni egy kisebb Švyturys Ekstra-t is:

Švyturys Ekstra

Ezt a sört dobozosan már teszteltem, így bővebben nem fogok itt róla értekezni. Csapoltan egy kicsit jobb benyomást keltett, nagyon jó lager, tán nem véletlen, hogy szinte mindenhol ezt csapolják...

Megjelenés 7
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 14
Összesen 35
Régi értékelés szerint 7

Az étkezés lezárása képpen kértem egy csokoládé tortát karamell dressing-el, amihez egy kis vanília fagyi is járt díszítés gyanánt, ezzel sem volt semmi hiba. Mindez, amit itt leírtam, nem volt 40 litas, ami a tallinni árak után egész felüdülés volt. Egyébként ez a fajta szerényebb árfekvés egész Vilnius-ra jellemző tapasztalatom szerint, úgy tűnik, hogy az élet maga is sokkal olcsóbb itt, mint Észtországban.

Az éttermet tehát a magam részéről én csak ajánlani tudom, elérhetőségi adatok, és egyebek:

 „FORTO DVARAS“ étterem
Cím: Pilies g. 16, Vilnius
Telefon (mobil).: 8 656 13688
Email.: pilies@fortodvaras.lt

2 megjegyzés:

  1. Szia,

    a zeppelin nagyon is litván. Bővebben erről itt: http://hunocu.blogspot.com/2012/03/zeppelin.html

    VálaszTörlés
  2. Köszi a jelzést, de mint láttad, utánajártam én is...:)
    Az ajánlott poszt (és maga a blog is...) bámulatos, betettem rögtön a kedvencek közé.

    VálaszTörlés