2014. április 11., péntek

Ch'ti Ambrée

Tesztelés időpontja:

2014. április 6., Tallinn (üveges)

Viszonylag kevés francia sörrel volt eddig dolgom, de általános tapasztalatként elmondható, hogy ahogy egyre északabbra megyünk francia területen, egyre jobb sörök készülnek. Magamban vélek felfedezni némi összefüggést azzal, hogy közeledünk a francia határ felé, de ez persze csak megérzés...

A Castelain főzde gyakorlatilag majdnem Belgiumban van, Benifontaine már majdnem átesik a túloldalra. Az üveg meg aztán végképp belgás, így amikor megvettem, én teljesen abban a hitben voltam, hogy belga sört vettem...

A főzde viszonylag fiatal, mindössze 1966-ban alapította Roland Castelain és kedves felesége. Maga az Ambrée nevű sör a nevéhez méltóan félbarna, borostyán színezetű sör, majdhogynem inkább vörösréz. A habja és szerkezete kifogástalan, illata pedig a tavaszi mezőket idézi, s mellette ugyanakkor azt az illatot lehet érezni, amit egy tipikus belga apátsági sör pohárba öntögetésekor tapasztalhatunk.



Mindössze 5,9 % alkohol van benne, ránézésre a szerkezete alapján, jóval többet mondtam volna. Michael Rudolf, aki írt egy "Die 100 Besten Biere der Welt" című könyvet, beválasztotta a legjobb százba. Bevallom, hogy nálam is ott van a helye, legalábbis az eddig teszteltek között bizonyosan. Hamburger készítés közben ízlelgettem, s mivel közben a készülő húspogácsa anyagát is tesztelgettem, kijelenthetem, hogy húsételek mellé tökéletes párosítás.

Kicsit még tán malátabor jellege is van, de leginkább egy jó double felé hajlik, mármint belga értelemben. Az viszont teljesen bizonyos, hogy a legjobb francia sör, amit eddig ittam...

Megjelenés 9
Íz 8
Aroma és jellegzetességek   8
Összhatás 17
Összesen 43

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése