2017. január 3., kedd

Русская Рыбалка

Látogatás időpontja:

2014. június 18.

Mint már említettem korábban, 2014 nyarán Szentpéterváron jártunk, s mivel meglátogattuk a Kretovszkij szigeten lévő vidámparkot, a parkon végigsétálva és az útjelző táblát követve ezt az éttermet is meglátogattuk...

Szentpéterváron kissé mások a léptékek, így nagy bizalommal indultunk neki ennek a sétának, s csak a nap végére derült ki, hogy aznap nagyjából 20 km-t sikerült sétálni.:) A vidámparktól az étteremig egy bő kilométer séta vár a gyanútlanokra, óriási ez a park, nagyjából akkora, mint a Margitsziget, vagy tán még nagyobb is...

Az étterem mellett van egy nagyobb játszótér, illetve még egy vendéglátóipari egység, amely Karl i Fridrikh névre hallgat, de mi kitartottunk a halas étterem mellett... Az étterem a tó mellett van, s ha lehet hinni a tájékoztatóknak, az étlapon a halak mindegyike ebből a tóból származik. A délutáni időpont ellenére nagyon sokan voltak, a tóparti részeken nem is nagyon volt ülőhely. Így odabent tanyáztunk le, a pincérek azonnal hozták is az étlapot...


Tán saját készítésű szörpök...










A jelenlétük végig már túlzottan is jelentékeny volt: amint valamit befejeztünk, fél másodperc elteltével elkapták a kiürült (vagy szerintük üres...) tányért az aszatalról, mintha muszáj lenne... A személyzet tehát érdekes, nem is nagyon kaptak borravalót...

Én halat ettem, két családtagom pedig töklevest, illetve kijevi csirkemellet (fotók odafent). A hal nagyon jól volt fűszerezve, de a kijevi még erre is rátett egy lapáttal. Ami még említést érdemel, az a hal mellett látható krumplipüré: parmezánnal volt ízesítve, ilyesmihez eddig nem volt szerencsém... A töklevesről nem tudok nyilatkozni...:)

Sört egyetlen egyet kóstoltam meg, a helyi búzasört, amely a fent belinkelt honlapon sajnos nem található meg valamiért... Közben végeztem egy kis nyomozást, s kiderült, hogy ennek a sörnek több köze van a fent említett Karl i Fridrikh étteremhez, a sört pedig a Karl i Fridrikh főzde készíti...

Karl i Fridrikh Karl III


Árpa és búzamalátából készülő német típusú búzasör, meglehetősen érdekes ízzel: szerintem egyértelműen azonosítható volt benne a banán. Mindemellett inkább volt lager típusú, mint búzasör, de a hal mellé egész jó volt...


Megjelenés8
Íz6
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás12
Összesen32

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése