2024. május 12., vasárnap

Vihula Manor Country Club & Spa (Észtország)

Látogatás időpontja:

2024. május 4.

Előző este medvelesen voltunk (szerencsére sikerrel), és hazafelé kicsit kirándultunk a toolse-i romokhoz, és utána itt kötöttünk ki egy kávé, illetve egy sör erejéig...

A Vihula Manor dám és német nemesek tulajdonában volt sokáig, és a '90-es évek után teljes rekonstrukción esett át, manapság hoteként üzemel, de van a területen golfpálya és szeszfőzde is, no meg spa részleg is természetsen...

Elvileg az elektromos autókat is lehet tölteni itt, és  mi ezért jöttünk ide alapvetően, de aztán ezzel nem volt szerencsénk, hiába írta az eszköz, hogy tölti az autót, valójában nem történt semmi...

Mivel úgy tudtuk, hogy a képernyős visszajelzés szerint folyamatban van a töltés, leültünk meginni egy kávét a recepciónál, és akkor vettem észre, hogy sört is kinálnak, mindjárt háromfélét is, a hotel címkéjével... Bár szeszfőzdéjük van, a sört nem ők főzik, kis nyomozással kiderült, hogy a lenti italt az Õllenaut főzde készíti nekik...

Vihula Mõisa õlu Saison

Az Õllenaut által készített sasion a fűszeresebb és gyümölcsösebb saison-ok közé tartozik, a habja nem egy világbajnok, de a naspütésben kiválóan el lehetett kortyolgatni...

Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás12
Összesen30


Nice fruitness, above the average sasion by the Õllenaut brewery (Estonia), brewed for the Vihula Manor.


Appearance (1-10)5
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-2012
SUM (1-50)30


Elérhetőségek:

Cím: Vihula Küla Haljala Vald, Vihula, 45402

Telefon: +3723264100

Web: https://www.vihulamanor.com/et

Nyitvatartás:

Mivel ez a recepció volt, így nem tudom, mikortól és meddig vannak nyitva...

2024. május 11., szombat

A. Le Coq Premium Franconian Red Lager

Tesztelés időpontja:

2024. május 1., Tallinn (dobozos)

Folytatva a szezonnyitó grillezést, előkerült egy másik A. Le Coq sör, amit korábban már szintén teszteltem, csak fotó nem készült róla akkor....

A Premium Franconian Red Lager egy borostyán színben pompázó vörös lager sör (mily meglepő), ami alapvetően nem rossz ital (pláne a forróság mellett, ami a grillből árad), de számomra enyhén édeskés (a tolerálható szint alatt kicsivel), és kicsit gyengébb szerkezettel is, mint vártam volna... A habja viszont kiváló.

Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás10
Összesen27


Slightly sweet and light amber lager by the A. Le Coq (Estonia). 

Appearance (1-10)7
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-2010
SUM (1-50)27





2024. május 10., péntek

Café De Pancraat (Heerlen, Hollandia)

Látogatás időpontja:

2024. április 9.

Mindenféle sörös fórumokon erős állításként hangzott el, hogy Heerlenben ez az egyik legnépszerűbb sörözős hely, ehhez képest eléggé egyedül voltam itt a csapossal, de sebaj...

Pedig ahogy a képeken is látszik, rendes kocsmhivatal ez, mely méltán tarthatna igényt a környékbeliek figyelmére... De tán velem volt a hiba, lehet, hogy az este 19:00-20:00 idősáv még korai arrafelé, mert az egység minden nap nyitva van legalább hajnali kettőig...

No mindegy, azért én csak kértem egy pohár sört és egy kis ennivalót is. Mondjuk ezzel kapcsolatban hasonló élményem volt, mint az előző helyeke Heerlenben: angol étlap sehol, és minden "holland specialitás". Hát nekem inkább az volt az érzésem, hogy a snack válogatás amit kaptam, nemrég még egy bolt fagyasztójában leledzhetett, és nem sok konyhai előkészítést végeztek rajta lokálisan... Bár nekem igazából kb mindegy volt aznap este, olyan szintű agyi fáradtság volt rajtam, hogy akár a párolt füzetcsomagot is megettem volna lengyelesen...




Sörnek ezt sikerült választani:

Het Nest SchuppenBoer Grand Cru


A Brouwerij Het Nest főzde nekem új volt, s rögtön belecsapva a lecsóba, egy tripellel kezdtük a kapcsolatunkat. A már említett agyi kiégésre nekem ez kiváló gyógyír volt aznap, és bár papíron 10 % alkoholtartalma volt, mégis friss hatása volt, enyhén saison beütéssel.

Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33

Correct Belgian tripel by the Brouwerij Het Nest (Beglium), they were new for me... Not so strong alcohol taste (however, it has 10 % ABV...), nice saison taste. 

Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-2013
SUM (1-50)33

Nice saison taste 6,7,7,13

Elérhetőségek:

Cím: Pancratiusplein 53, 6411 JZ Heerlen, Hollandia

Telefon: +31455790145

Nyitvatartás:

Hétfő - Csütörtök: 11:00 - 02:00

Péntek - Vasárnap: 11:00 - 03:00


2024. május 9., csütörtök

Tamula Vanake

Tesztelés időpontja:

2024. május 5., Tallinn (dobozos)

A Võru õlletehas még új főzde volt számomra, így várakozásokkal tekintettem a teszt elé...

A doboz mérete nem szokványos (pintes), így kicsit aggódtam, hogy ha nem lesz túl jó, akkor hogy fog elfogyni, de felesleges volt az aggodalom, ez a sör a jobb észt lagerek közül való.

A Tamula Vanake a helyi tóról kapta valószínűleg a nevét Võru-ban és kellemes lágy lager, kimondottan frissítő jellege van.


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen31


Light, refreshing (pale) lager by the Võru õlletehas/Cimze õlletehas (Estonia).


Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   6
Overall (1-2012
SUM (1-50)31


2024. május 8., szerda

Planwirtschaft (Drezda)

Látogatás időpontja:

2024. március 21.

Lassan a végére érek a drezdai jegyzeteimnek, mindenesetre az bizonyos, hogy ez volt ott az "utolsó vacsorám", legalábbis egy jódarabig. Viszonylag sokat kellett hozzá gyalogolni egyébként, de nem bántam meg, mondjuk a megtalálása egy kicsit trükkös volt, egy kapualjba kellett bemenni...

Odabent nem voltak túl sokan még, de a közönség eléggé nemzetközi volt, mert a környék szemlátomást az egyetemisták és fősikolások "szórakozónegyede", a környező utcákban renegeteg a fiatalos kocsmahivatal és büfé, étterem, meg sem bírtam őket számolni...

Az étlap nem túl hosszú, s végül itt is a bécsi szelet lett nálam a befutó. Elsőre kicsit "disznóízű" volt a hús, de a fűszerezése tötkéletes, és az adag méretére sem lehet panasz. A köretként tálalt tortilla szerű lepény is érdekes kompozíció, de én személy szerint a sütőtököt kihagynám belőle (bár az is lehet, hogy inkább édeskrumpli volt), és kicsit több tojást használnék hozzá, picit száraz volt.





Ezeket a kapualjban láttam egy vitrinben...

Sörnek a helyi kellerbiert próbáltam ki:

Planwirtschaft Plane's Kellerbier

Elméletileg az étteremnek főzött "saját" sör tehát, de nem tudtam kinyomozni, ki is főzi valójában. Kellemes kortyérzet és íz, enyhén gyümölcsös is, szerintem remek sör.



Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás16
Összesen38

"Own" kellerbier by the Planwirtschaft restaurant, nice, smooth taste with moderate fruits.





Appearance (1-10)7
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2016
SUM (1-50)38


Elérhetőségek:

Cím: Louisenstraße 20, 01099 Dresden, Németország

Telefon: +493518013187

Web: http://www.planwirtschaft-dresden.de/

Nyitvatartás:

Vasárnap - Hétfő: Zárva

Kedd  - Szombat: 17:00 - 24:00

2024. május 7., kedd

A. Le Coq West Coast Pilsner

Tesztelés időpontja:

2024. május 1., Tallinn (dobozos)

Aznap volt az első olyan nap a tavasz folyamán, amit érdemesnek tartottunk egy grillezés megkockáztatására, de mivel este hét felé készültek el a húsok, a teraszon étkezést már nem vállaltuk be. De sütögetés közben azért persze néhány sört meg lehetett kóstolni...

Kezdésnek először is az Al. Le Coq West Coast Pilsner söre került elő, ez a sör még a viszonylagosan új söreik közé tartozik. (Kóstoltam már pár hónappal korábban, és akkor is egész jó benyomást tett.) A komlói nagyon frissek (American Sabro és Mosaic), üde és friss sör, ahogy Etyeken szokták mondani, "nincsen ennek semmi baja":)

Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33

West Coast Pilsner by the A. Le Coq (Estonia), brewed with nice fresh hops (American Sabro and Mosaic), a little bit light. 


Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-2013
SUM (1-50)33




2024. május 6., hétfő

Sushi & Pizza Pleiss Padisel

Látogatás időpontja:

2024. április 27.

A környéken kirándulva tértünk be ide, először csak kávézási célzattal, de aztán családunk egyik tagja meg is éhezett, így sushi rendelésre is sor került...

Míg vártunk a sushi-ra páran pizzát rendeltek és elvitték, olybá tűtn, hogy mi vagyunk az egyetlen helyben fogyasztó vendégek...

Megnéztem a söröket, de nem találtam izgalmasnak tűnő tételt, meg amúgy sem vágyatam rá, maradtam a kávénál... Capuccino-t kértem, mert espresso nem volt az italsoron, eégsz jó volt. Kértem egy kis pohár Jägermesiter-t is (nem sokkal korábban egy kissé zsíros ételt fogyasztottunk...), ahhoz is, a kávéhoz is járt egy kicsit trüffeles csoki...

A füstölt lazacos tempura sushi emberes adag (10 maki), és érdekes módon oddadták a rúd végét is. Eégsz jó volt az is...





Szerintem teljesen jó megálló ez az egység egy gyors ebédre, vagy vacsorára...

Elérhetőségek:

Cím: Padise, 76001 Harju maakond

Telefon: +372-56222460

Nyitvatartás:

Hétfő - Csütörtök: 10:30 - 19:30

Péntek - Szombat: 10:30 - 21:00

Vasárnap: 10:30 - 19:00


2024. május 5., vasárnap

Rodenbach Vintage

Tesztelés időpontja:

2024. április 30., Tallinn (csapolt, St Vitus

Kóstoltam már Rodenbach söröket korábban, és őszintén szólva az első élmény letaglózó volt, az ő söreik ugyanis minden mástól különböztek, amiker addig ittam...

De aztán később megismerkedtem a Grand Cru változattal, az pedig még megasabbra rakta nálam a lécet flamand barnák körében. 

A Rodenbach Vintage egy újabb lépcsüt képvisel, és Tallinnban volt hozzá szerencsém, ráadásul csapoltan. Érdekes, hogy elvileg "évjáratos" sör, legalábbis a címkén a linkelt oldal szerint jelezni szokták az erjesztés megkezdésének évét, és a sör igazából egy "választás" eredménye: a Rodenbach főzőmesterei végigkóstolják az összes cask produktumát, és kiválasztják az elmúlt két évben érelőlődő nedűk közül a legjobbat, és onnantól kezdve abból a cask-ból "Vintage" megjelölésű sört palackoznak, a címkén a cask számával, illetve az érlelés megkezdésének évével...

Ennél a csapoltnál nem láttam az évet kiírva, de az biztos a leírás alapján, hogy minimum két éves volt az ital, mindenesetre eléggé savanykás volt. Nálam továbbra is a Grand Cru viszi a pálmát.

Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás14
Összesen31

Nice Flemish brown by the Brouwerij Rodenbach, a little bit too sour for my taste.





Appearance (1-10)5
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   6
Overall (1-2014
SUM (1-50)31



2024. május 4., szombat

D'r Klinge (Heerlen, Hollandia)

Látogatás időpontja:

2024. április 8.

Aznap estére kellően lefáradtam, mert szinte az egész napot egy levegőtlen helyiségben töltöttem, így igazán jól esett volna egy pohár sör, meg hozzá valami ennivaló...

Nagy vacsorára nem gondoltam, csak valami apróságra, ebben a sörözőben pedig elvileg ajánlottak ilyesmiket, viszont angol étlap nem volt. Egyébként ez nagyjából jellemző egész Heerlenre, úgy látszik nem számítanak sok turistára. Az is érdekes, hogy a pincérek 99%-a beszél kiválóan angolul, de ha érdeklődtem valamilyen étel vagy ital iránt, többnyire képtelenek voltak lefordítani a nevét angolra, de még csak elmondani sem tudták, hogy mi az, többnyire csak anniyt tudtak válaszolni, hogy amit kinéztem magamnak, az valami "tipikusan hollnad" dolog... Hát ezzel meg nem sokra mentem...


Ebben az egységben nem volt annyira reménytelen a kommunikáció, viszint a választék nem volt túl nagy, így elsőre olvasztott sajtos chipset kértem csípős szósszal, gondoltam az elég lesz, de nem lett az... Így kértem egy pizzát, ami tuti, hogy mirelit volt, mert a srác először azt mondta, hogy ne nagyon éljem bele magam a válogatásba (pedig csak három pizzavariáns volt a rövid étlapon...), előbb megnézi, hogy mi van., és visszajön... Pár perc múlva közölte, hogy csak tonhalas van, jó-e vagy sem... Hát jó volt, persze, némi sajtot mintha szórt volna rá, de a hal pár helyen jéghideg volt...

Sörnek ezt választottam aznap:

Uiltje Don't Lick the Lamppost

A sör neve is beszédes volt, valamiért Goran Marković legendás filmje jutott eszembe (Tito és én), abban a filmben van egy jelenet, amikor a nagy hidegre való tekintettel az iskolaigazgató bemondja a hangosbemondóban, hogy mivel nagyon hideg van, senkinek ne jusson eszébe a szünetben az udvaron a vascsöveket nyalogatni... A következményekért tessék megnézni a filmet.


Az Uiltje Brewing Company söre egy amrikai IPA, és egy igazi "ízbomba", ha fogalmazhatunk így. Nem nagyon tudnék külön ízjegyet kiemelni, egyszerűen szuper.

Megjelenés5
Íz8
Aroma és jellegzetességek 9
Összhatás18
Összesen40

"Tastebomb" American IPA by the Uiltje Brewing Company (Netherlands), superb.




Appearance (1-10)5
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   9
Overall (1-2018
SUM (1-50)40


Maga az egység nem kápráztaott el annyira, nem hiszem, hogy visszatérek ide.




Elérhetőségek:

Cím: Pancratiusplein 47, 6411 JZ Heerlen, Hollandia

Telefon: +31455741441

Web: http://www.drklinge.nl/

Nyitvatartás:

Hétfő - Csütörtök: 12:00 - 01:00

Péntek - Szombat: 12:00 - 02:00


2024. május 3., péntek

Bäckerei Emil Reimann (Drezda, Neustädter Markthalle)

Látogatás időpontja:

2024. március 21.

Önhibámból nem volt reggeli a szállásfoglalásomban, és 27 euróért (!) nem is volt nagyon kedvem kiegészíteni, így ha reggel éhes voltam, akkor elmentem boltba, vagy valahova a közelbe enni valamit... Mivel a piacot úgyis meg akartam egyik reggel látogatni, így adta magát ez a lehetőség...

Az újvárosi piac (Neustädter Markthalle) kb 20 perc sétára volt tőlem, így amikor az egyik reggelen nagyon korán ébredtem, elsétáltam ide körülnézni. Maga a piac nem egy nagy eresztés, amilyen nagynak tűnik, annyira nincs igazából semmi... Így ebben a várakozásomban kicsit csalódtam, de ha már ott voltam, leültem ennél a pékségnél harapni valamit. Édesre nem vágytam, így egy rántott húsos szendvicsnél kötötem ki. Sajnos a szendvics maga elég hideg, és nem is nagyon láttam, hogy szándék volna rá, hogy megmelegítsék... Így aztán a zsemlében rejtőzködő snitzel nagyon nem élvezhető, és őszintén szólva az volt az érzésem, hogy nem igazi hús volt, hanem valami készítmény... A zsemle viszont finom éa friss, legalább ennyi. A kávé szintén felejthető, ha még egyszer valamilyen véletlen folytán betévednék erre a piacra, akkor valószínűleg egy másik kávézót fogok kipróbálni...



A piac kívülről...

Elérhetőségek:

Cím: Metzer Str. 1, 01097 Dresden, Németország

Telefon: +491784509583

Web: https://www.emil-reimann.de/de/filialen/uebersicht-unserer-filialen/baeckerei-emil-reimann-neustaedter-markthalle-1623.html

Nyitvatartás:

Hétfő - Péntek: 08:00 - 20:00

Szombat: 08:00 - 18:00

Vasárnap: Zárva 


2024. május 2., csütörtök

Tuletorn Brewing (Tallinn)

Látogatás időpontja:

2024. április 18. és 26.

Április 3-án megnyílt Tallinn legújabb kézműves főzdéje, és hála az égnek nem messze tőlünk, így ha úgy gondoljuk, hogy kéne inni egy finom sört, csak pár percet kell hozzá sétálnunk...

Egyelőre még viszonylag kevés sör van a szortimentben, de elmondhatom, hogy a lager kivételével már minden elkészült variációt meg tudtam kóstolni, és a kezdet finoman szólva is ígéretes. Az első látogatás alkalmával a főzőmester nagyon elfoglaltan mozgott odabent a főzdetérben az üvegfal mögött, de szerencsénk volt, amikor végzett, beengedett minket, és ránk szánt néhány percet... Az arca ismerős volt, aztán hamar kiderült, hogy a Põhjala főzde látogatásakor láthattam, mert sok éven át ott dolgozott...

Akkor ott a helyszínen nem esett le, de most kicsit utánaolvasva a főzdének rájöttem, hogy Chris Pilkingtonnal volt szerencsénk beszélgetni, aki a Põhjala előtt a Brewdognál is dolgozott. Kellenek ennél jobb ajánlólevelek? Aligha, és mindez szerénységgel és a sörfőzés iránti alázattal is párosul, ebből csak valami jó sülhet ki!



Az ügyféltér nagyon családias, egyelőre csak néhány asztalból áll, és valószínűleg nem is nagyon lesz több, bár ha megjön a meleg, tán egy teraszra majd ki lehet ülni az épület előtt... Jó lesz ide járni, és néha tán sikerül majd Chris-el is újra elbeszélgetni, ha ráér, biztosan sok remek története van még...


Hamarosan lesz majd stout és búzasör is, őszintén szólva már alig várom! Jelen pillanatban az alábbi söröket tudtuk megkóstolni:

Tuletorn Naiss

Egyelőre ez a személyes kedvencem a Tuletorn Brewing-tól, egy igazán izgalmas New England IPA, gyümölcsös komlók, minden remek benne! A sör neve elvileg nőt jelent, a címkéje is elég vicces...


Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás17
Összesen40


Really fruity hops, great hazy New England IPA by the Tuletorn Brewing.


Appearance (1-10)7
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2017
SUM (1-50)40


Tuletorn Ploomike

Az előbb azt írtam, hogy kedvcenc, de rögtön itt van egy másik! Persze meg lehetne ijedni a kinézetétől, de nem érdemes, illetve sokaknak már az is túl sok, ha egy sör gyümölcsös, de szerintem mindenképp megérős vele próbát tenni. Sőt, kifejezetten ajánlott, mert ez a sör kiváló. Fordításban "szilvácskát" jelent, így nem meglepő tán, hogy szilva íze van, ráadásul olyan szinten gyümölcsös, amilyet szilva vonalon én még nem tapasztaltam. Mindezek mellett 6 % alkohol van benne, de azt semmilyen szinten nem lehet érezni...



Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás18
Összesen41


Real-real fruit taste!!! Little bit sour, but it"s not disturbing at all.


Appearance (1-10)7
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2018
SUM (1-50)41


Tuletorn Koosolek

A sör neve elvileg "találkozót" jelent, s eléggé bizonytalan voltam a teszt előtt, mert egy Berliner Weisse-ről van szó, amit én mint típust alapból nem nagyon kedvelek... Ez a kenderteás és "pandán" nevű növénnyel ízesített verzió viszont elviselhető savassággal bír, az illata pedig kimondottan különleges. Nem sikerült beazonosítani az illatokat ugyanis, csak azt éreztem, hogy valami nagyon szokatlan virág, vagy valami hasonló. Elsőre kimondottan ízlett, de amikor kb 8 nappal később visszamentünk, kicsit fáradtnak tűnt már...

Elsőre, ez csak kóstoló volt...

... másodjára

Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek 9
Összhatás18
Összesen42


Not a typical Berliner Weisse by the Tuletorn Brewing, not so harshly sour, nice flower aromas and taste, brewed with hemp tea and pandan.


Appearance (1-10)7
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   9
Overall (1-2018
SUM (1-50)42

Tuletorn Silm Silm

Első látogatásunk végén vettem néhány dobozos verziót is, ez volt az egyik, de még nem bontottam ki. A sör neve "szemet" jelent, egyébként mint a képeken látszik, a világítótorony mellett ez a másik jelllegzetes motívum a főzdében... Gyümölcsös double IPA (dry hopped) HBC586 és Citra komlókkal, "kísérleti" élesztővel. Nagy reményeket fűztem hozzá, de olyan érzésem volt, hogy már túljutott a zeniten, kiváncsi leszek, hogy a dobozos verzió milyen lesz... Nagyon gyümölcsös volt, ugyanakkor sajnos az alkohol íze kicsit átütött...


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás14
Összesen34


Strong and many fruits, double IPA dry hopped with HBC586 and Citra, and brewed with an experimental yeast. 

Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-2014
SUM (1-50)34

Most kicsit türelmesnek kell lennem, de remélem a követlkező látogatásnál már a stout és a búzasör is kóstolható lesz:)



Elérhetőségek:

Cím: Ankru 10, 11713 Tallinn

Telefon: +37258605504

Web: https://tuletorn.beer/

Nyitvatartás:

Vasárnap - Kedd: Zárva

Szerda - Péntek: 17:00 - 24:00

Szombat: 14:00 - 24:00